Véltem, tűnt tavaszom, feledésed immár.
S ím, hogy arcod még, s alakod felidézi percem,
halkkal a vágyat bontja, alélván
zörgeti álom.
Úgy ölelnél, hangod a régi. Réten
hullámzó, dévaj nevetése fáknak
vélt feledésed.
S mind hiányzol. Néha az arcod villan,
könnyeken, dévaj nevetése fáknak.
Pilláink guruló göröngye a sóhajt
időnkre fonja.
