Szigligeten járván belementem a várba, magasra
hágtam a zord lépcsőn és ódon köveken.
Hozzád mégis fönn, szavaim, szép gondolatommal
mennék mind hamarébb: szólni szerelmi regét.
S majd ha tenálad is érek, s rám tekerednek az évek,
bár hiszem én: szerelem, tántorog ő szívemen.
Mind letiporhat, vége soha. Elidőz, tova nem vál'...
Ő volt Szigligeten (velem), domb-magason, köveken.
