Kitalált szerelem

Ó, jaj, hogy eltűnt minden, nincsentávol, semerre-bárhol. Hittem:valaha, én hordom-keresem...Ó, jaj, hogy tűnt el minden?Bár várnék rád még tán, ésinadba szállnék, mennék, járnéksuhanva, lennék játék-árnyékneked, ha újra veled volnék...de jaj, eltűnt már minden.Semerre…

Szigligeten járván belementem a várba, magasrahágtam a zord lépcsőn és ódon köveken.Hozzád mégis fönn, szavaim, szép gondolatommalmennék mind hamarébb: szólni szerelmi regét.S majd ha tenálad is érek, s rám tekerednek az évek,bár hiszem én: szerelem, tántorog ő…

Hideg, érdekes és deres, és veszedelmes a reggel,s én gondolaton magamat mulatom: seregekkelha időmből a sejtek térülnek vala távol,tovaszőve szerelmek mégis elérnek. Ágróllevelek, zörejek patakokkal szállnak, időznektenyeremben az ősz kerítései: hallgatag őzek.

Ösztönömbe' laksz. Álmaim ravaszzárjain betörsz, napból szembejössz velem. Képzelem: még szemed miattszép hajad vizen bólogat. Talán holdtalan, mozdulattalan, fanyar este van. Vártam, szóltalak, mégisittmaradt, fekete bokrokat öleltem:magad, s régi hangodat.

A kín, a kín sugárain napfény-szemedbe őszre kelt, és esve szerte-gyöngyeim: zörögve tántorog, kereng, megül barázda-gondolat: a hangodat, s arany-magad akarnám. Évek alszanakaz arc fölött, az arc alatt. Elhagytalak. Zúgó hajad nem szállja nap, tenyérnyi év: csak ősz marad,…

Fenyvesek során oson a sorsom át, berkenyés helyen téged ott talált... Alva láttalak - mégis jössz velem: nyíres erdeim nem felejthetem. *** Legyél levél, ledér fedél, szívemre két fenyőt tegyél, még visszatűnsz, mesém legyél! Ledér szememre kép-szegély. Tegyél…

Hiába szedlek rengetegbe, szélbe –borzongva élek szerte-napokon.Hiába rángat lelkem vasekéjebarázda-mélyt terajtad, patakon... És nem tudom magamból kicibálni acél-időknek avas szögeit,és nem tudom fehérben várni,hogy tántorogva éljek. Közelít a…

Ugyanis szombat volt - vagy vasárnap -,mikor azt hittem, nem várlak…Csak ott ültem vasárnap -de lehet, hogy szombat…amikor képzeltem, nem látlak,(mindegy, hogy szombat vagy vasárnap)ültem és vártam: majd nem várlak.Azt hiszem, szombat volt(de lehet, hogy vasárnap).…

Tagadjatok némán, ne szóljatok! Fohászotok - félénk, fiatal fák: topogjatok, míg ittem elejtem, és szabadulván hallgassatok. Keservnek akkor - mint ha eltűnök - kiáltozzatok, rimánkodjatok imát, bizonyságot ti hozzatok értem, fáim! Hogyha keresne,így hallgassátok, aki vélte…

Véltem, tűnt tavaszom, feledésed immár. S ím, hogy arcod még, s alakod felidézi percem, halkkal a vágyat bontja, alélván zörgeti álom. Úgy ölelnél, hangod a régi. Réten hullámzó, dévaj nevetése fáknak vélt feledésed. S mind hiányzol. Néha az arcod villan, könnyeken, dévaj…

Fehér mellényes farkasok, felém rohanjatok, rohanjatok, arcom fölé hajoljatok, arcomról havat kaparjatok! Hófehér hátak, farkasok, meleget körül hozzatok, bomoljon virágot vállatok, fehérben megvigyázzatok! Hószemű, fehér hangotok arcomon érzem, hallgatok. Rohanjatok, havas…

Ez a kedd még jár neked; esők, napok rekesztenek, s a reggelek. Bár túléltelek, így tartozom: hiányod néha villan. Magamnak csak hiába - nem hazudtam. Vezeklek élve: roppant idők hogy hajtanak hozzád, s már nem sírom, kedves, szavaid tovarévedt mozdulatát.

A könnyes fákra barna ég akadt. S a lusta délután után szaladt feléd az est. Talán - ha észre nem veszem a fán, - velem marad a délután. De jött az est. Megérkezett. S a barna ég a fákra könnyezett. Feléd szaladt - talán velem - a délután után az est. Most kint az est a barna…

Hideg lopódzik levélre. Úton a bánat gyűrött ágát húzom magammal. Megyek semerre. Mosolyognék még, ha találnálak, de csontjaimba gyűrődik a bánat. Húzom az ágat levélre, úton, s hagyom: szívemre hideg lopóddzon.